A 20. századi magyar történelem, ez egy meglehetősen komplikált összetett, ahogy szokták mondani, sokféle narratívája van bizonyos kulcseseményeknek. Gondoljanak arra, hogy 1945-öt hányféleképpen lehet értelmezni.

És mi úgy gondoltuk, hogy még van mód újabb narratívák előadására is ezekben a kulcskérdésekben. Nevezetesen, hogy talán nem volt minden olyan sikertörténet, hogy például az, ami magyar vidéken történt, azt bizonyos szempontból nyilván lehet úgy interpretálni, úgy értelmezni, hogy egyfajta modernizáció zajlott le, hogy egyfajta fénykora volt a magyar mezőgazdaságnak, de aki egyrészt átérte, másrészt esetleg más források fölkutatásával, más metodológiával nyúl hozzá, az akár juthat arra az eredményre is, hogy hát ez volt, lehet modernizációnak nevezni, de talán mégis inkább álmodernizációnak kellene nevezni, hogy a magyar vidék kihűlül, hogy a magyar vidéken nincsen munkaerő, hogy a magyar vidék jövője nagyon, legalábbis az én szememben elég sötétnek látszik. Azt gondolom, hogy aki múltal, történmel foglalkozik, legyen túlélő kortás, vagy pedig kutató, az, ha őszinte volt, akkor az mindig tudta, hogy ez egy hiányterület.

Tehát hogyan lehetséges az, hogy a társadalom nagy részének a múltjával, jelenbeli valóságával nem foglalkozunk. Ez a kutat kifejezetten nem vidékcentrikus, nem csak témaválasztását tekintve, hanem a felkért együttműködőket tekintve is. Nagyon sokan vannak, hál' Istennek, különböző vidék étenekről, vidék idejétárakból, nagyon sok szakma képviselteti magászámmal.

Különböző történetek levéltárakból, mellett a néprajzosok, antropológusok is megszólalhattak. És azt gondolom, és ez talán ebből a kötetből kevésbé derül ki, és ezért a mi tisztünk, hogy elmondjuk, hogy ez valójában nem csak egy munkacsoport, hanem talán megvan annak a lehetősége és igénye is, hogy egy műhelyjét váljon. A műhelyjét abban az értelemben gondolom, hogy közös gondolkozás, közös módszertané, kérdésfelvetések, végigvajodása, végigkinudása, akár végigvitatkozása árán jutunk el eredményekhez.

Ez nem csak egy-egy éves nagy konferencia eredményi ez a kötet, hanem kisebb műhely megbeszélése ki. És hogyha ez tényleg műhelyjét tud formálódni, akkor abban azt hiszem, hogy a Magyar Tudományos Akadémia főigazgatójának, meg talán a NEB érdemei mellett elsősorban Őkovács Józsefnek és Horváth Gerge Krisztiánnak van nagyon fontos érdeme, akik ezeket az együtt beszélgetéseket, együtt gondolkodásokat ispilálják. Amit rendkívül fontosnak látok, az, hogy a Magyar Tudományos Akadémia felületén megjelent egy intézményében, megjelent egy ilyen temetikával a kutatócsoportunk komoly kritikákat kaptunk már az elejétől, de az elejétől fogva abban bíztunk, hogy a tárgyszerű kérdésfelületéseink, a következetes forrásvizsgálatainknak súlya lesz.

Azt gondolom, hogy ez a két munka az önmagában is igazolja, és mi továbbra is csak ezzel a tényleges tudományos tevékenységgel szeretnénk foglalkozni, ami nyugaton, keleten, a világ jobbhegyfési országaiban mindig is jellemző volt, és bármiféle túlérzékenységgel, túlideologizáltsággal nem akarunk foglalkozni. Nagyon fontos volt, hogy amikor ez az egész együttgondolkodás, hogy kin egy ilyen vidéktörténeti munkacsoport, témacsoport mi legyen, hogy vegyük elő újra 45 utáni magyar történelemnek forrásait, szólaltassuk meg újra a forrásokat, kevéssé ismert forrásokat, levéltári forrásokat, de oránhisztori forrásokat egyaránt, akkor volt valaki, akivel nagyon sokat segített az indulásban, Valók Balázs, a Néphelezigutatói Intézetnek az igazgatója, és a VTT Ákkoi Igazgató helyettese, aki az első percről fogva nagyon támogatta, és bízott ebben a munkában. Lényegében a munkánk kettős.

Azokat az elfelejtett, részben soha meg nem szólított, írott dokumentációt, tehát levéltári forrásokat állítjuk a középpontba, másrészt nyilván jóval nagy a kritikával, az interjúkat is hasznosítjuk, tehát a szóbeli források is ilyen módon megjelennek, de a hangsült az írott történeti forrásokra helyezzük, tehát egyfajta detektív munkával, abban bízva, hogy a történeti forrásnak mindig védőjoga van bármilyen állítással, elfogultsággal szemben. Módszerténleg én abban látom a bővülést, hogy mi a kortási tapasztalatokat igyekszünk beemelni a beszélnótba, hogy nem az utó történeti nézőpontot erősítjük, hanem a kortási tapasztalatokat, tehát a kommunista diktatúráról, ilyen módon mondjuk el mindazt, ami mondjuk politikatudományi szempontból is megállja a helyét, de plusz a kortásak megéléstörténetei is ezt igazolják. Amikor Őkovács József azt írja, hogy a földreform kaotikus folyamat, inkább földkopzás és földosztás gyakran gazdasági racionalitás nélkül, miközben politikailag fontos, mert megteremti, és ez egy nagyon erős mondat, ez egy paradigmaalkotó mondat, ahogy beszélünk, megteremti az NKP diktatúrának alapját.

Tehát ez a könyv ebből a szempontból az sugarja, felejtsük el a pártok közé kicsi dolgokat, koalíciós időszakok, felejtsük el a fényeszeleket és mindent. Tehát ez a brutális valóság. A brutális valóság az, hogy megjelennek figurák a faluban, és gyakorlatilag teljesen önkényesen, senki általán nem ellenőrződten elkezdenek uralkodni.

Most az 50-es, illetve a 60-as éveknek a szisztematikus kutatása áll a középontba, tehát nem akarunk kapkodni, ha már ebbe belefogtunk, akkor egy tisztességes alapkutatást szeretnénk végezni.